1939-ben a Gundel étterem lett a New York-i világkiállítás magyar pavilonjának hivatalos étterme.

A 1939-es New York-i Világkiállítás az egyik legnagyobb és legjelentősebb világkiállítás volt, amely több mint 44 millió látogatót vonzott. Magyarország különleges helyet foglalt el ezen az eseményen, hiszen a magyar pavilon hivatalos étterme a híres Gundel Károly által vezetett étterem volt. A Gundel Étterem nagy elismerést aratott, amit 1939-ben a New York Times is megemlített, mondván: „A Gundel vendéglő nagyobb, jobb hírverést biztosít Budapest számára, mint egy hajórakomány turista prospektus.”

„Európában jelenleg is van néhány étterem, ahol az ember jó pénzért kitűnően étkezhet, de ma már kihaltak a korábbi nagy, ínyenc intézmények, valamint az európai vendéglős is, aki hivatását új fogások megalkotásával és a régiek megváltoztatásával emelte művészi szintre. E művészeti ág egyik utolsó képviselője a 65 éves Gundel Károly” – írták később a The New Yorker hasábjain.

Gundel Károly különös figyelmet fordított arra, hogy az ételekhez használt alapanyagok Magyarországról származzanak, ezért már egy évvel a világkiállítás előtt magokat küldött New Yorkba, hogy ott termeszthessék a magyar zöldségeket, például a paradicsomot és a paprikát. Ezzel az eseménnyel jelentősen hozzájárult a magyar konyha nemzetközi népszerűsítéséhez, és tovább építette a Gundel Étterem hírnevét.

A világkiállításon való részvétele a magyar gasztronómia és vendéglátás kiemelkedő pillanata volt, amelynek révén a Gundel név a nemzetközi gasztronómia térképére is felkerült​

A Gundel név kétségkívül világszinten legendássá vált, ám az ő részéről szó sem volt márkaépítésről, sokkal inkább a tehetség, alázat és a mérhetetlen munkabírás szenvedélyes megéléséről.

Gundel Károly kora hajnaltól késő estig dolgozott, mindenre kiterjedt a figyelme, mindent átlátott és kézben tartott. Reggel ő válogatta ki a piacon a friss zöldségeket. Azt is tudatosan irányította, hogy honnan és milyen húsalapanyag kerüljön az éttermeibe: saját sertéstelepei voltak, de kertészeteket, gombapincészeteket, üvegházakat is üzemeltetett. Borpincét bérelt Budafokon, ahol saját borain a Gundel címke díszelgett.

Neki köszönhetjük, ha közvetve is a Gundel-palacsintát. (Márai Sándor feleségének, Lolának volt specialitása a diós, rumos, keserű csokoládés édesség, de az eleinte Márai palacsintaként szerepeltetett étel nevét az író emigrációja után meg kellett változtatni) Gundel innovációja volt a somlói galuska is.

Gundel Károlyt minden vidék, minden hagyomány érdekelte. Ahogyan írja is: „Végy egy konyhát, amelynek ükapja kaukázusi, dédapja olasz, nagyapja török, sógora osztrák, nagybátyja francia. Keress ehhez egy népet, amelynek jó ínye, fejlett ízlése, és emellett érzéke, kedve van a főzéshez.”

Gundel tudatosan alakította ki ezt a határokat eltörlő, és történelmi időket átfogó névadási gyakorlatot. Az volt a célja, hogy a meglévő, de rendszerezetlen magyar hagyományokat ne csak tudományosan, hanem érzelmi alapon is egyberendezze. Nem elég, hogy az ételek kifogástalan minőségűek, legyen történetük, érezze azt a fogyasztó, hogy egy nagy folytatólagos hagyománynak a része.
Ennek gondozása, ápolása még ma is része a Gundel fejlődő gasztronómiának.

Legjobb, ha a Gundel hagyományt a mai korhoz igazítva elevenítjük fel, ezzel leszünk hűek hozzá.
Ő maga is ezt tenné, ha itt lenne közöttünk, hiszen a saját korában ugyanezt tette. Nem annyira a Gundel recepteket egy az egyben, hanem a Gundel mentalitást kell elsajátítani és tovább adni –Moldován Viktor executive séf.

A Gundel-t vissza kell helyezni az őt megillető helyére, megfosztani a hamis luxus, a sznob elérhetetlenség nimbuszától.
A Gundel mindenkié. Ez nem egy üres szólam, hanem a Gundel lényege.
Amíg Gundel Károly élt, ez így volt, mert a konyhája eltörölte az osztálykülönbségeket, nem megkérdőjelezve a létező társadalmi hierarchiát. – Magyary Jenő ügyvezetőigazgató

Érezni kell, ha a Gundelben vagy, nem számít, honnan jöttél, mennyi pénzed van, milyen titulusaid vannak, csak egy a fontos, érezd jól magad, itt meg fogod találni a neked megfelelő, a te ízlésed, a te pénztárcád szerinti ételt, minőségi megalkuvás nélkül.

Mert miről szóljon egy híres nagyvendéglő, ha nem az egyenlőségről.
A különböző ízlések egymás mellett éléséről.