Ahogy vasárnapi ebéd sincs rántott hús nélkül, úgy egy rendes házban nem telhet el hét úgy, hogy ne sütnének palacsintát.
Minden nemzetnek megvan a saját palacsintája, a kisebb és vastagabb tésztájú amerikai, amelyet juharsziruppal, gyümölcsökkel és tejszínhabbal reggeliznek, a sós orosz változat, a blini, amelyet kaviárral és tejföllel illik fogyasztani, és a magyar, a vékony változat, amelyet csak győzzünk sütni és tölteni, ki-ki ízlése szerint. Az első palacsintának a mai olvasatban nem volt ilyen étvágygerjesztő neve, ugyanis a római korban már ismert ételt latinul placentának nevezték. A lepényre hasonlító tészta alapanyaga ekkor víz, liszt és só volt, amelyet hússal töltöttek meg.
A mai palacsintatészta sem sokkal szofisztikáltabb, mondhatni egy gyerek is játszva kikeverheti, de persze mint mindennek, ennek is megvan az üzembiztos, bevált receptje minden családban. Ízlés kérdése, hogy valaki a vastagabb, míg mások a vékony tésztás palacsintát kedvelik, egy biztos, eleget sosem lehet sütni belőle. Csak győzzük végig állni a sütését, elviselni az olajszagot, valamint megtölteni.
Ha nem elégszünk meg a lekváros, kakaós, túrós, fahéjas, netán nutellás változattal, akkor itt a megoldás, a Gundel-palacsinta, amelynek eredeti receptjét érdekes módon nem a híres vendéglős családnak köszönhetjük.
A Gundel Étterem fennállása óta legismertebb, és az étlapról levehetetlen fogása a Gundel-palacsinta. A szóbeszéd szerint a recept nem is Gundel Károlyhoz, hanem Márai Sándor feleségéhez, Matzner Ilonához köthető. Az étteremben egy találkozóra készült a feleség receptje alapján, és akkora siker aratott, hogy a vendéglős azonnal elkérte a készítési módját, és Márai-palacsinta néven az étlapra is tették. A Gundel Étterem államosítása után ilyen névvel nem szerepelhetett a menüben, ekkor kapta a mostani nevét, és azóta is Gundel-palacsintaként szerepel persze nem csak a városligeti, hanem minden vendéglátóhely étlapján.
Egy korábbi interjúban András Wolf, a Gundel Cafe Patisserie Restaurant corporate séfje azt mondta, hogy az ország legjobb Gundel-palacsintáját kell adniuk az étteremben. A palacsinta világnapján érdemes kicsit elővenni ezt az ikonikus fogást.
„A Gundel-palacsinta nálunk, az otthonunkban nem egy mindennapi étel, nem szoktunk sütni, de a Gundel-hagyományokhoz nagyon is hozzátartozik” – meséli Wolf András. – „Nem tudom elképzelni, hogy a Gundel létezhetne Gundel-palacsinta nélkül. A legnépszerűbb fogásunk, desszertként ebből fogy a legtöbb, egy évben akár több ezer adagot is eladnak belőle. Nem szezonális fogás, egész évben étlapon van. Nem túl bonyolult recept, nem nehéz elkészíteni, kis odafigyelést igényel.”
A Gundel ikonikus palacsintájához egyáltalán nem kellenek trükkök, a titka, hogy tisztességgel kell elkészíteni.
„A palacsintatésztát sok tojással, tejjel keverjük ki, a diótölteléket nagyon jó minőségű dióból főzzük, forrázva. A szósz 66 százalékos étcsokoládéból készül, sosem kakaóporból. Attól különleges, hogy tálalás előtt cukros vajjal átkenjük, amit rápirítunk a palacsintára, mielőtt ráöntjük a csokoládészószt” – mondja Wolf András.
A töltelékhez a daráló szemcséjét nagyra állítják, nem darálják egészen finomra a diót, hogy rá lehessen harapni a szemekre. A diókrém receptje ugyanaz mint a bejgli tölteléke.”
A Gundel-palacsinta elkészítése nem, de a desszert nehéz étel, nem egy könnyed vacsora utáni fogás. Wolf András gulyásleves után, főételnek javasolja.
