A tavaly év végén újranyitott Gundel nyárra a kertkapuit is szélesre tárta, méghozzá célzottan a családok előtt, amelyhez természetesen a házi kedvenc is hozzátartozik, sőt külön kutyamenüt is készítenek számára. Gundel Károly legendás városligeti éttermében megismerkedhetünk a Nemzeti 11-el is.
Az újranyitott budapesti Gundel Étteremben ismét valóra kívánják váltani az alapító, Gundel Károly álmát, hogy a Gundel elérhető legyen mindenkinek. A vakáció beköszöntére a Gundel családbarát hely is lett, és a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalommal együttműködve minden héten vasárnap ebédre hív egy tehetséges gyereket, aki hozhatja az egész családját. A Gundel Garden megnyitásával bővülhetett a vendégek köre is: kutyabarát kert, és ezzel a Városligetbe érkező családosok egyik legkedvesebb helye. A pergola alatti részen hat darab különálló, 2 személyes hintában ringatózhatnak a gyerekek, míg várnak az ételre.
Az ételek a legjobb Gundel-hagyományokra épülnek, a központi elem pedig továbbra is a Nemzeti 11. A tizenegy ikonikus fogás között a legtöbb Gundel-örökség, és tartalmaz olyan ételeket is, amelyeken keresztül megismertethetjük más országokból, kultúrákból idelátogatókkal, hogy mi, magyarok mit szeretünk, mit fogyasztunk, mit tartunk a magyar konyha alapjának. A későbbiekben egyesével is bemutatjuk majd a válogatott keret tagjait. Az Újházi- és a Gundel- palacsintáról már biztosan állíthatjuk, hogy méltán vannak benne a csapatban!
A Nemzeti 11 nyári mezben
Tokaji aszúban érlelt grillezett libamáj fűszeres meggyel és kaláccsal
Goulash soup with homemade noodles
Újházi-tyúkhúsleves házi metélttel
“Palóc” soup with lamb
Kárpáti fogas filé, gombával és rákkal, vajas mártásban
Paprika chicken, “nokedli” with cucumber salad and sour cream
Érlelt hátszín „300 g” Budapest módra, konfitált burgonyával
Mangalica kolbászos, tojásos lecsó
Az eredeti Gundel-palacsinta
Somló sponge cake
Rákóczi cottage cheesecake
Ajánlj egy családot Gundel-ebédre!
Aki ismer olyan családot, ahol egy vagy akár több tehetséges gyerek nevelkedik, vagy épp pályakezdőként ér el sikereket, ajánlja őket. Sorsolással döntik el, hogy melyik gyerek és családja nyeri a heti meghívást a Gundeltől! Javaslatot tenni vagy jelentkezni adatlap kitöltésével lehet.