Új koncepcióra váltott a Gundel

Szerző: S. T.

Egyszerre tiszteleg a Gundel aranykora előtt, ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy minden napszakban, minden alkalomra, a lehető legszélesebb vendégkör előtt nyitva álljon – harangozta be az akár ötszáz vendég fogadására alkalmas Gundel Kert megnyitását az Eventrend Group, amely 2021 májusában vette át a világhírű étterem üzemeltetését. Az erről szóló szerződést 2021. január végén írta alá a tulajdonos Danubius Hotels képviselőivel a társaság, amely a Gundel tavaly decemberi megnyitása után – a kertet és a Bagolyvár éttermet is megújította és a hétvégén megnyitotta.

Az átalakítás után a Gundel Kert egy kicsit állatkert és egy kicsit vidámpark is lett egyben, ahol századelős körhinta, vízilovas célba dobó, árnyékolt kerti homokozó, hinták és a korhű játékok mellett hatalmas szecessziós elefántok, valamint életnagyságú tigris, majmok és pelikán szobra is helyet kapott. 

Az újranyitás a korábbinál mérsékeltebb árazással történt, a belföldi vendégkör bővítése érdekében, hogy a világszerte legismertebb magyar étterem ne olyan bakancslistás hely legyen a magyarok körében, ahová sosem jut el a nagy többség, hanem a város, illetve a Városliget része, ahová akár csak egy desszertre, vagy egy levesre is fesztelenül betérhet bárki – hangsúlyozzák az üzemeltetők. Mint megtudtuk: a koncepció bevált, a Gundelben gyakori a telt ház, már  érdemes előre asztalt foglalni.

A Gundel kultikus hely, a teraszán szolgáltak fel először olyan, ma már jól ismert ételeket, mint a Jókai-bableves, a bakonyi gombaragu vagy a Gundel-palacsinta. Gundel Károly gyakran szeretett törzsvendégeiről nevezett el egy-egy ételt. Így született például az Újházi-tyúkhúsleves, Újházi Ede színész nyomán, a Jókai-bableves, a tojás Munkácsy módra vagy a Feszty-bifsztek, miközben a Gundel-dinasztia honosította meg a Wiener Schnitzelt is – emlékeztetett az Eventrend.

Kedves vendégünk, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön legfrissebb híreinkről.

Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy havi rendszerességgel megkaphassa a legfrissebb információkat eseményeinkről és étlapváltásunkról.

Szeretettel várjuk a Gundel Étteremben.