10 megbízható hely, ha az egész családdal indulunk éttermezni

Van az úgy, hogy szülinapra, évfordulóra, diplomát ünnepelni, eljegyzés miatt örömködni az egész család összegyűlik otthon, és közösen étkezünk, beszélgetünk, koccintunk. Viszont néha jóleső, ha nem magunk főzünk két napon át, és a romok eltakarítása is másra hárul. A több generációt egy asztalhoz ültető családok tagjainak körültekintően kell éttermet/vendéglőt választaniuk, hogy a nagymama és a tinik is elégedettek legyenek, széles legyen a választék, érthető a gasztronómia. 

Gundel

1146 Budapest, Gundel Károly út 4.

Nemcsak a város, de az ország leghíresebb étterme a Gundel, melynek története 1894 óta íródik. Szokás könnyelműen dobálózni egyes vendéglátóhelyek reputációjával, hogy már-már intézményként kezelik őket, de az bizonyos, hogy a Gundel az. A nagybetűs, a megkerülhetetlen étterem, ahová egyszer mindenkinek el kell jutnia. Szüleinknek és nagyszüleinknek hallomásból és személyesen tapasztalva is sok az emléke, ideje közösen újraélni a legendát, hogy minden generáció találkozzon ezzel a patinás hellyel.

Rögtön itt is van a szép emlékű vasárnapi ebédajánlatuk, ami egy nagyvonalú, igazi klasszikus menü, professzionális kivitelezésben, békebeli ízekkel. Szép tisztelgés ez a hagyományok előtt, és remek alkalom lehet arra, hogy együtt fogyasszunk el egy tanyasi húslevest, egy rántott csirkét, nosztalgikus ízvilágú, de modernebb vasárnapi süteményeket. Persze az à la carte ebédek is adottak, mi a nemzeti 11”-ből válogatnánk, ami az eredeti Gundel-receptúrák újrahúzásával készül, jól átgondoltan, a mai kor emberének elkészítve, palóc levessel, bakonyi bélszínnel. A gyerekekre is kiemelten figyelnek: ha a legapróbb családtag paradicsomos tésztát kíván sajttal, az sem lehetetlen a Gundelben.

Kedves vendégünk, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön legfrissebb híreinkről.

Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy havi rendszerességgel megkaphassa a legfrissebb információkat eseményeinkről és étlapváltásunkról.

Szeretettel várjuk a Gundel Étteremben.