A Gundel két elefántjának nem véletlenül lóg az orra

Szerző: Sümegi Noémi, Gerencsér Tamás, Neuzer Imre, Borsoviczky Gabriella Gizella

Aki a Városligetben jár, négy elefánttal is találkozhat: kettő az állatkert bejáratát őrzi, másik kettő a Gundel étterem logójában néz szembe egymással. A kettőnek nyilvánvaló kapcsolata van egymással – erről is beszélgettünk az arútluK podcast e heti adásában Magyary Jenővel, a Gundel vezetőjével.

A Fővárosi Állat- és Növénykertbe egy szép őszi hétvégén is sokan kilátogatnak, és ha már ott vannak, betérhetnek egy klasszikus családi ebédre a Gundel étterembe is. A két intézmény kapcsolata történelminek nevezhető, volt olyan időszak, amikor a vendéglőnek nem volt bejárata az utca felől, csak az állatkertből lehetett betérni.

Elefántok aranyban és kékben

Ez a szomszédság megjelent a Gundel étlapján is, amelyet egy-egy állat grafikája díszített, de egy idő után az elefánt mindegyik fölött „átvette az uralmat”. A Gundel logójában korábban is szerepelt elefánt, de csak egymagában, a szemben álló két ormányost a világhírű grafikus, Milton Glaser álmodta meg 1992-ben. Az elefántok eredetileg kék színűek, bár most már aranyban és fehérben is láthatók, a cirkalmas Gundel felirat pedig szintén szerves része a logónak.

Hogy miért kék színűek az elefántok, és miért lefelé lóg az ormányuk, az a Magyary Jenővel, a Gundel vezetőjével készült beszélgetésből kiderül, ahogy az is, hogy milyen anekdoták kapcsolódnak a legendás vendéglősökhöz, Wampetics Ferenchez, Lang Györgyhöz és Gundel Károlyhoz, a logóhoz, az étteremhez, illetve a Gundel családhoz, amely Gundel Takács Gábor „vezetésével” minden évben összegyűlik az ősi családi fészekben a Városligetben.

Aki lemaradt volna az arútluK podcast előző adásáról, ide kattintva meghallgathatja.

A Gundel két elefántjának nem véletlenül lóg az orra
Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.
Adatkezelési tájékoztató