1914-1939 – Az első világháború csata teréről a New York-i Világkiállításig

Gundel Károly nevét sokan ismerik: a magyar gasztronómia és vendéglátás terén elért elévülhetetlen érdemei miatt, akár a városligeti Gundel Étteremről, vagy a róla elnevezett Vendéglátó iskola végett. Azt azonban kevesen tudják róla, hogy többszörösen kitüntetett tartalékos katonatisztként harcolt az első világháború csata terein.

1914. július 28-án kitört az első világháború, amely megváltoztatta az addigi viszonyokat, s a magyar férfiakat a csatatérre szólította. Gundel Károlynak ekkor már felesége, öt gyermeke, valamint a fellendülőben lévő étterme is megvolt, de a „dicsőséget hozó háború” hívó szava mégis magával ragadta őt is.
Az ekkor 30 éves Gundel Károly jelentkezett a Monarchia hadseregébe katonának és bevonult katonának, negyvenhárom hónapot töltött a fronton.

Gundel főhadnagy a fehér damaszt mellől valóban a csaták sűrűjébe került.
A pécsi császári és királyi 52. gyalogezred tisztikarához került tartalékos hadnagyként. A mozgósítást követően Pécsre vonult be, 1914 augusztusa és októbere között a szerb frontra vezényelték őket.
1915 januárjában Gundelt és ezredét átszállították az orosz frontra küldték, ahol több véres ütközetben kitüntette magát, szolgálatát tartalékos főhadnagyként kezdte. A fronton töltött idő alatt tragikus hír érte: édesapja, Gundel János, 1915 december 28-án hetvenkét évesen elhunyt, ami nagy csapás volt számára.
1918 tavaszáig teljesített szolgálatot a keleti hadszíntéren, végül az orosz fegyverszünet megkötését követően Gundel ezredét az olasz hadszíntérre szállították át.
A háború alatt több kitüntetést is kapott, köztük a III. osztályú Katonai Érdemkeresztet, a Bronz-, Vitéz magatartásáért elnyerte az Ezüst Signum Laudist (hadiszalagon, kardokkal), valamint a Károly Csapatkeresztet is.

Gundel Károly az egyik évtizedekkel később elmondott beszédében visszaemlékezve az alábbiakat mondta a hadba vonulás körülményeiről: „Virágot szórtak, szőnyeget terítettek a lábaink elé! S mi mentünk! Ott hagytunk szülőt, testvért, feleséget, gyermeket! Ott hagytuk az otthont, a meleg, tiszta fehér ágyat, a kényelmet, a nyugalmat s a hivatásunkat. Új hivatásunk támadt! A hazát kellett védeni: s mi védtük!” (Idézet a Tábori Jenő által szerkesztett A cs. és kir. „Frigyes főherceg” 52. gyalogezred hadialbuma… című kötetből.

Az evés dolgáról – Ínségben és Bőségben

Távollétében a felesége tartotta életben a városligeti éttermet, egy a külön a háborús időszakra felvett üzletvezető és a család többi tagjának segítségével. Mind emellett Margitnak nevelnie kellett a gyerekeket, és ellátnia egyéb teendőket is. Gundel Károly a háború alatt a házassági karikagyűrűjét az Auguszta alap „Aranyat vasért” jótékonysági akciójának keretében lecserélte vasból készült gyűrűre, amit egész életében büszkén viselt.

Ezzel a két fotóval mutatjuk be annak érzékeltetésére, hogy Gundel Károly milyen szintű gasztronómiai tapasztalatokat szerezhetett a fronton.

Az ínséges ellátás, a gyenge minőségű alapanyagok borzalmait minden sorkatona ismerte. A tisztek ellátásáról azonban jobban gondoskodtak, ahol csak lehetséges volt. A karácsony és húsvét megünneplésekor, vagy egyéb jeles alkalmaknál megjelent a bor, a torta és egyéb sütemények kínálata is a tiszti étkezdékben. Egyébként pedig tábori sütőüzemek, „kolbászgyárak” és húsfeldolgozó részlegek működtek a zord körülmények között is – nem is beszélve a „minden földi jóval” ellátott tiszti kantinokról.

1918-ban, a háborúból hazatérve századosként szerelt le, visszatért a családjához és a városligeti Gundel étterem vezetéséhez. A háború utáni nehéz gazdasági környezetben élelem- és fűtőanyaghiány, infláció, illetve a vendégek lecsökkent száma várta, de mindennek ellenére sikeresen újjáépítette éttermét, ami később Magyarország egyik legismertebb vendéglátóhelyévé vált.

Gundel Károly így fogalmazott, hogy a gasztronómiai élvezetekhez sokszor kis dolgok is elegendők, ha a teljes megelégedettséget, élvezetet és élményt tudják nyújtani. Abszolút aktuálisakká váltak Gundel Károly intelmei-„Ha nem csak felfelé nézünk, és a „fine dining” mögött meglátjuk az emberek többségének hétköznapjait is, akkor találhatjuk meg valójában a mindannyiunk örömére szolgáló „gasztronómiát”.

Az 1920-as és 1930-as években aztán Gundelnek sikerült ismét fellendítenie a városligeti éttermét, a fővárostól átvette 1920–1925 között a Royal Szálló, 1927-től a Gellért Szálló éttermeinek bérlését.
Időközben 12 gyermeke született. Az 1930-as évekre pedig a magyar vendéglátóipar és idegenforgalom élenjáró vezéralakjává vált, akinek sorban jelentek meg gasztronómiai témájú írásai.

Gasztronómiai könyvei a legjobb és legismertebb ilyen tárgyú munkák közé tartoznak. Idegen nyelvű munkáival, szakácskiállításokon és bemutatókon népszerűsítette a magyar konyhát és fellendítette az idegenforgalmat. A magyar vendéglős és szállodás szakma egyik vezető egyénisége volt. Tanácsaival készült Karinthy Frigyes: Vendéget látni, vendégnek lenni című könyve (Budapest, 1933).
Emlékét és nevét mind a mai napig megőrizték a róla írott könyvek, cikkek, a városligeti Gundel Étterem, az Ecseri úti Gundel Károly Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Szakképző Iskola, és a számtalan nevével fémjelzett étel, verseny, pályázat, díj. A Gundel tárgyi és írott emlékeket nagy becsben őrzi a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum.

Emlékének adózva egy idézet Gundel Károly – „A vendéglátás művészete című könyvéből (1934) : „A magyar történelemben még igen nagy művelődéstörténeti terület hever kiaknázatlanul, márpedig fajunk múltjának teljes és tökéletes megismerése megmunkálásuk nélkül hiányos. Ilyen terület, más egyebek között, a magyarság konyhája, étkezésének elemei, főzési babonái, valamint asztali szokásai. A tudomány ezen rögös területének művelése elméleti célunk: felkutatni és egybegyűjteni a magyarság ősi életéből máig a napi és az úri étkezés módját, tartalmát, köznapi és ünnepi asztali szokásait, nemkülönben a magyar főzés módjait és készségeit, tárgyi emlékeit. Konyhánk, ételeink, akárcsak a zenénk, a nyelvünk, elütnek a nyugati népekéitől, azonban ezzel kapcsolatban megállapíthatjuk azt is, hogy nem a magyarság hátrányára. Mindezt ismerni nemcsak érdekes, hanem hasznos is.”