A Gundel mindenkié

Szerző: Élet&Stílus Magazin

Hallás- és látássérültek kapnak mostantól kiemelkedő figyelmet a Gundel étteremben. A felszolgálók megtanulták az alapszintű jelnyelvi kommunikációt angol és magyar nyelven is, a látássérültek pedig Braille-írásos étlapról ismerhetik meg a leghíresebb magyar étterem fogásainak történetét.

A Gundel különösen büszke rá, hogy olyan befogadó közösség alkotja a csapatát, amely nap, mint azért dolgozik, hogy mindenki jól érezze magát náluk. Ezt a fogyatékkal élők felé is megnyilvánuló Gundel-vendégszeretetet mutatja a közelmúltban leforgatott kisfilm, amit a neves rendező, Bergendy Péter készített.

A kisfilm az emocionális értékei mellett, edukációs jelentőséggel is bír. A filmrendező elmondta: a Gundellel közösen megvalósított kisfilm nagyon emberi történet, amely túl azon, hogy bepillantást enged ennek a különleges, nagy múltú és mindig megújulni képes étterem működésébe, az egymás felé fordulás szép példáját is bemutatja, ami a mai világunkban egyre inkább elvesző érték. Pont emiatt fontos, hogy újra és újra emlékeztessük rá magunkat, hogy az odafigyelés mennyire egyszerű cselekedet és mégis micsoda hétköznapi csodákat eredményez.

Magyary Jenő, a Gundel ügyvezető igazgatója megerősítette, hogy a legendás vendégszeretet mellett a társadalmi felelősségvállalás és érzékenység mindig része volt a Gundel alapeszményeinek, illetve meghatározta az itt dolgozók hozzáállását, ami most megmutatkozik a látás-és hallássérült vendégek felé irányuló odafigyelésében is.

A Gundelt üzemeltető Eventrend Group két alapító tulajdonosa, Kőrössy Zoltán és Nagy Gábor elmondták: Gundel Károly azzal a szándékkal működtette az 1894-ben alapított, majd nevére vett városligeti éttermet, hogy annak kapui mindenki előtt nyitva legyenek. A Gundelt olyan hellyé formálta, amit a vendégszeretet, a konyhaművészet, a hagyományőrzés határoz meg és ahová mindig öröm betérni. Ez az örökség, amit a mai üzemeltető, az Eventrend is teljes egészében magáénak érez és folyamatosan tovább gazdagít.