40 ezerért ehetünk Gundel-menüsort a Gellért lakosztályában

A hazai vendéglátás eddigi történetének legismertebb nevei fuzionálnak egy hétvégére, bemutatva Gundel Károly gasztronómiai örökségét az idén 100 éves Gellért Szállóban. A „Gundel a Gellértben” gasztronómiai hétvége június 23-án egy Lakosztályétteremmel, 24-én pedig egy Sunday brunch-csal várja a vendégeket Budapest egyik legszebb szállodaépületébe.

Talán sokan nem is tudják, hogy az idén 100 éves Danubius Hotel Gellért és a vele majd’ egyidős Gundel Éttermet a 19. század első felében komoly kapocs kötötte össze. Ez pedig nem más volt, mint Gundel Károly maga.

A szálloda éttermeit ugyanis már a kezdetektől a főváros jeles szakembereinek adták bérbe. 1927-től pedig Gundel Károlynak ítélték oda a bérleti jogokat. Tevékenységüknek, melyet húsz éven át gyakoroltak, nagy része volt abban, hogy a Gellért Szálló felzárkózott a világ grand hoteljeinek sorába, és előkelő rendezvényei Európa-szerte újságcikkek témái lettek. S ahogy a szálloda históriája leírja, a Gellértben született meg Gundel Károly három híres étele is: a fogas Rothermere, a bakonyi gomba és a pittsburghi borjúborda.

A szálloda centenáriumának évében ezt a legendás összefonódást élesztik újjá a két executive séf, Litauszki Zsolt és Müncz Gábor segítségével.

Gundel–Gellért-fúzió június 23-án, a szálloda védjegyének számító Lakosztályétteremmel kezdődik.

A Lakosztályétterem fogalmát a Gellért Hotel hívta életre, melynek a leghíresebb vendégeit fogadó 422-es lakosztálya és egy Dunára néző pazar panoráma adja a díszletét. Ebben a környezetben szolgálják majd fel a Gundel Étterem executive séfjének, Litauszki Zsoltnak exkluzív 5-fogásos, pezsgősorral kínált menüjét.

Az ifjú, de a szakmában már nagy nevet szerzett séf idén tavasszal igazolt a Gundelhez. A Magyar Bocuse d’Or Akadémia tagja karrierje kezdetén majd’ 10 évet töltött Ausztriában, ahol több étteremben, köztük két Michelin-csillagosban is szerzett tapasztalatokat.

A mostani – 40 ezer forintos – menüsorban szerepel pikáns báránytatár érlelt juhsajttal, hűvös joghurtos vajtökleves kacsanyelvvel, makréla grillezett görögdinnyével, borjúmáj erdei gombákkal. Mindez prémium pezsgőkkel kísérve. Desszertként pedig jön a rántott sárgabarack vaníliafagylalttal. Ennek érdekessége, hogy a Lakosztályétterem vendégei maguk szedik majd az ehhez szükséges barackot a vacsora napjának délutánján.

A séffel közös, pezsgőzéssel és sós falatkákkal kísért „szedd magad” interaktív program egyedi és felejthetetlen élményt ígér a gourmand-oknak.

Másnap pedig a már szokásos Sunday brunch korlátlan étel- és italfogyasztással (mintegy 11 ezer forintért) csalogatja a vendégeket, ezúttal Müncz Gábor, többszörös bajnok mesterszakács ételeivel. A Sunday brunch érdekessége, hogy míg a Gellért vezető séfjének svédasztalos menüjében régi Gundel-étlapokról is előkerülnek majd fogások, a Gundel tányérszerviz menüsorának fogásai a Gundel Étterem megújulásának előhírnökei.

Kedves vendégünk, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön legfrissebb híreinkről.

Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy havi rendszerességgel megkaphassa a legfrissebb információkat eseményeinkről és étlapváltásunkról.

Szeretettel várjuk a Gundel Étteremben.