Gasztroszínház a Gundel Palota Erzsébet Királyné Báltermében. Március 12-én Kamarás Ivánnal és két kíváló vendégművésszel együtt hívjuk életre, az „Egy Fess Pesti Este” varázsát.
További információhoz kattintson ide.

A Gundel-palacsintát Márai feleségének köszönhetjük – Ismered a kedvenc magyaros ételeid eredetét?

Szerző: Tóth Noémi

Két tipikus hazai leves és palacsinta, amelyeket mindenki imád, de alig ismeri valaki az eredettörténetüket.

Jókai bableves

Ez a bableves valóban Jókai Mórhoz köthető, és többféle változatban él a legendája. Az egyik szerint az író egyszer malackörömmel és paprikás rántással kérte Balatonfüreden a nagy szemű bablevest – ahogyan otthon is készítette neki az édesanyja és felesége, Laborfalvi Róza, ha a kedvére akart tenni. A másik változat úgy szól, hogy nem ő kérte ezt a változatot, de amint megkóstolta, annyira ízlett neki, hogy onnantól kezdve csak így volt hajlandó megenni.

Palócleves

Aki látott már fényképet Mikszáth Kálmánról, az sejtheti, hogy eléggé szerette a hasát (főleg azután kerekedett ki, hogy megnyílt a közelében a Vásárcsarnok). Az író gyakori vendégnek számított a Gundel étteremben, és Gundel Jánossal jó barátságban is voltak.

Ezért a híres vendéglős azt találta ki a barátja születésnapjára 1892-ben, hogy megalkotott egy újfajta levest, amilyet azelőtt a gasztronómiában egyébként kiemelkedően járatos Mikszáth még nem kóstolt.

Ez lett a legnagyobb palócnak szánt palócleves ürühúsból (ivartalanított juhból), zöldbabból és csipetkéből. A személyre szóló ajándék annyira betalált, hogy onnantól kezdve az volt Mikszáth kedvenc levese.

Gundel-palacsinta

A mai napig szinte nincs olyan magyaros étterem, ahol ne lenne Gundel-palacsinta a desszertlapon. A név miatt jogos lenne a feltételezés, hogy az 1894-ben épült legendás Gundel étterem tulajdonosának köszönhetjük ezt a diós, rumos, csokiöntetes palacsintát, de a valóság ennél kalandosabb. Ugyanis Márai Sándor feleségét, a Lola néven közismert Matzner Ilonát kell éltetnünk eme finomság falatozása közben. Történt ugyanis, hogy amikor Márai – Rendelés előtt című novellájából készült – Kaland című színdarabját mutatták be 1940-ben, a premiert követően a bankettet a Gundel étteremben tartották. A büszke és szorgos feleség egy régi családi recepttel is hozzájárult az est gasztronómiájához, és dióval, mazsolával, cukrozott narancshéjjal töltött csokoládés palacsintákat készíttetett a bankettre. Az ő verziója még nem lángolt és erősen rumos volt.

A híres étteremtulajdonosnak annyira megtetszett a desszert, hogy elkérte a receptet Lolától és fel is vette az étlapra Márai-palacsinta néven, némi finomhangolás után. Sajnos azonban amikor a Márai-család emigrált, a nevük pedig nemkívánatossá vált, és 1949-ben államosították a Gundel éttermet, a palacsinta is át lett nevezve Gundelre. Ebben az étteremben született egyébként a hasonlóan diós-rumos-csokis ízvilágot idéző somlói galuska is.

Hortobágyi palacsinta

Szintén létezik egy palacsinta, amely kiirthatatlan a hazai éttermek étlapjáról, csak az előételes oldalra van bebetonozva.

A hússal töltött sós palacsinta paprikás-tejfölös szósszal leöntve igazi hungarikum, amelyet azonban egyáltalán nem a Hortobágyon találtak ki. Először az 1958-as brüsszeli világkiállításon készítették el (ugyanott, ahol a Rákóczi-túróst, a Budapest-bélszínt és a brassói aprópecsenyét is), méghozzá egy híres vendéglátós, Papp Endre.Ő volt akkor a pesti Mátyás Pince vezetője, A vendéglős és híres vendégei című könyv szerzője, és vitathatatlanul ügyes húzás volt hortobágyinak elnevezni az ételt, amiről mindenki rögtön karikás ostoros ősmagyarokra asszociál. Maga a hússal töltött palacsinta természetesen nem az ő érdeme, azt már 1930-as évekbeli receptkönyvek is ajánlották.

Kedves vendégünk, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön legfrissebb híreinkről.

Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy havi rendszerességgel megkaphassa a legfrissebb információkat eseményeinkről és étlapváltásunkról.

Szeretettel várjuk a Gundel Étteremben.