Szeretettel köszöntjük a 130 éves Gundel-ben!

Gundel Károly álma valóra vált és a Gundel étterem elérhető lett mindenkinek.

A Gundelbe járni nem luxus többé, várjuk egy kávé-sütire, egy romantikus találkára, egy üzleti ebédre vagy éppen egy családi vacsorára.

A Gundel étterem a magyar konyha legendás hagyományait idézi meg, és minden vendégnek lehetőséget nyújt arra, hogy részese legyen ennek a gasztronómiai utazásnak.

A Gundel MINDENKIÉ!

Nyitunk a világra, és nyitottak vagyunk mindenkire!

Legendás örökség ez, amit mindenkivel szeretnénk megosztani.

Ez a mi missziónk, ez a mai Gundel missziója. Miközben megfelelünk a mai kor kihívásainak, mégis visszatérünk a gyökerekhez, azzal a társadalmi érzékenységgel, ami Gundel Károlyt is jellemezte.

Mindenki számára elérhetők, befogadók szeretnénk lenni.

Élvezze az igazi magyar ízeket, ahogyan azt Gundel Károly megálmodta, Budapest leghíresebb történelmi éttermében!

Gundel arany épület rajz

ÉTTEREM

KÁVÉHÁZ

KERT

PALOTA

Gundel élmény a magyar gasztronómia világában

Az öröm megosztása sosem volt még ilyen egyszerű és szép!

Ajándékozzon szeretteinek néhány kellemes órát, hogy megtapasztalják a Gundel étterem polgári hangulatát, az eredeti magyar gasztronómia ízvilágát, a hangulatos étkezést és a kiváló vendégszeretetet.

Szerezzen örömet keretösszeges ajándékutalványainkkal.

Ajándékutalványainkért keresse kollégáinkat, az alábbi elérhetőségeken: +36 30 603 2480 vagy az info@gundel.hu

A Gundel örömmel segít abban, hogy az ajándékozás valódi élménnyé váljon.

Áraink tartalmazzák az ÁFÁ-t.

Gundel ajándékutalvány, Gundel logóval

A Gundel híres gasztronómiai öröksége:

A "Gundel Nemzeti 11"

Legendásan jó ízeket teszünk az asztalokra, remek alapanyagokból, körültekintő hozzáértéssel. Ha Magyarország ízeit szeretné megkóstolni, máris pályára lép: A „Gundel Nemzeti 11”.

Az étterem a magyar ételek hűséges őrzője, ahol a Nemzeti 11 válogatásban megelevenedik a hazai gasztronómia esszenciája.

A Gundel recept örökségéből fennmaradt több mint 140 féle magyar ízgazdag finomság, mind-mind olyan ételek, amelyek részeivé váltak kultúránknak, és ezzel együtt akár az egész világét is képviselik.

Gundel, a leghíresebb magyar étterem

Gundelben minden az örökségről szól, ami többek között az étterem helyszíne, mely a magyar gasztronómia bölcsője. Magyarország leghíresebb, egyben egyetlen hungarikum étterme kihagyhatatlan, Budapest és a magyar vendéglátás leghíresebb, bakancslistás helye!
Az étterem híres kiváló vendégszeretetéről és magyaros gasztronómiájáról. Budapest leglátogatottabb úti céljában a Hősök tere közelében, egy 19. századi palotaépületben található a Városliget kapujában. A palotaépület emeleti része színvonalas rendezvények helyszíne, bálok, esküvők, céges és magán események, konferenciák és tréningek lebonyolításának is otthont ad.

Gundel Kert Étterem - Budapest leghangulatosabb oázisa

A beltérben és a kerthelyiségben is visszatért a régi idők hangulata, ami egyszerre tiszteleg a Gundel aranykora előtt, ugyanakkor lehetőséget teremt arra, hogy minden napszakban, minden alkalomra, a lehető legszélesebb vendégkör előtt nyitva álljon. A Gundel kertje híres az óázis-szerű zöld növényeiről, melyek körbe ölelik a vendégteret, hangulatos esti fényekkel, remek időtöltés a szezonális időszakban.

Kedves vendégünk, iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön legfrissebb híreinkről.

Töltse ki az alábbi űrlapot, hogy havi rendszerességgel megkaphassa a legfrissebb információkat eseményeinkről és étlapváltásunkról.

Szeretettel várjuk a Gundel Étteremben.